Előszó 

A 20-21. századi környezetünkben megszaporodó nehézfémek jelentette egészségügyi problémák és azok lehetséges megoldásai mint szakterület szigorú értelemben véve nem tartozik az ortomolekuláris jódpótlás témakörébe. Mivel azonban a két területet önmagában is számtalan tévhit hatja át, kettejük kapcsolatát meg aztán végképp (gyakran hallani például, hogy "a jód hatékonyan űzi ki a szervezetből a nehézfémeket, arra is jó", amikor ez így nem igaz), muszáj foglalkozni a témakörrel, tisztába téve az egyes összefüggéseket.

Már csak azért is, mert bár mindkét területnek megvannak a saját szakértői, úttörői, akiktől tanulhatunk és érdemes is tanulnunk, jelenleg a két tábor metszete gyakorlatilag üres halmaz. A jódpótlás nemzetközi szintű szakértői előadásaikban, könyveikben, cikkeikben nem igazán mennek bele a nehézfémek problematikájába, a nehézfém-kivezetés specialistái pedig súlyosan jódfóbiásak: gyakran olvashatjuk tőlük, hogy napi 500 mikrogrammnál több jódot tilos bevinni, ha nem akarja az ember megmérgezni magát ezzel az elemmel. 

Nos, ez így nyilvánvalóan nem igaz, amennyiben az ellenjavallatokat kizártuk és a jódprotokoll szerint járunk el, akkor a jóval nagyobb jódadagok is biztonságosak, emberek ezrei bizonyítják idehaza is az ortomolekuláris jódpótlás egész szervezetre (nem csak a pajzsmirigyre) kiterjedő pozitív hatásait. 

Akárhogy is, ez a fajta, mindkét oldalon tapasztalható korlátoltság eléggé megnehezíti az ember dolgát, ha szeretné a két témakör nyújtotta egészségügyi előnyöket együttesen kiaknázni. Hiszen ahogy a jódhiány is ellehetetleníti azt, hogy kihozzuk magunkból a maximumot, úgy a krónikus nehézfémmérgezés is képes alaposan aláásni ezt a törekvést. 

Sőt, az tudja csak igazán. 

Jó lenne hát mind a kettőt rendbe tenni. De hogyan? Milyen sorrendben? Milyen módszerekkel, protokollokkal? Jogos kérdések ezek, a következőkben ezeken fogunk végigmenni. Az itt közzétett információk egyrészt az adott témakör nemzetközileg elismert szakértőitől származnak, másrészt a jódcsoport(ok) ill. nehézfémes közösség(ek) sok éves tapasztalatait is magukba foglalják.

Az írás a lehető legnagyobb gondossággal készült és a felelősségteljes tájékoztatást elsődleges célként tartja szem előtt, mégis muszáj elmondani, hogy a lenti információk nem helyettesítik a kompetens szakember általi, személyre szabott tanácsadást, mindenki a saját felelősségre alkalmazza őket.

Jelen írás elődje egy Facebook-bejegyzés volt a Jódpótlás tudományos alapokon csoportban, 2022 őszén azonban eléggé érthetetlen módon úgy döntött a közösségi platform, hogy kéretlen tartalomra hivatkozva letiltja azt. Ennek megismétlődését megelőzendő hozom ki mint cikket erre a weboldalra, a diszkussziót pedig egyrészt a jódcsoportbeli poszt alatt vagy akár a témakörhöz szorosabban kapcsolódó, Higany és nehézfémek biztonságos kivezetése (ALA, DMSA, DMPS, OSR) névre hallgató online közösségben tudjuk folytatni.

A téma rendkívül terjedelmes, teljesség igényével való tárgyalása jócskán meghaladja e cikk kereteit, így igyekszem a legfontosabb aspektusaira és majd a jóddal való kapcsolatra rávilágítani. Azoknak, akik - akár mint szakemberek - az igazán mély megértést és keresik a témában, a legjobb szívvel ajánlom a Szabadulás a nehézfémek fogságából címmel 2022 tavaszán debütált két napos szeminárium felvételét, mely a lenti képre kattintva érhető el.

vissza az elejére

Valós probléma-e egyáltalán a nehézfémterheltség?

Amikor krónikus nehézfémterheltségről beszélünk, nem csupán a nyugati típusú medicina szakembereitől (fogorvosokat is ideértve) kapunk megmosolygást, hanem sokszor a funkcionális egészségfejlesztés azon képviselőitől is, akiknek ez a téma még kívül esik az érdeklődési körükön, mert: 

• kapacitáshiány miatt nem tudtak még vele behatóan foglalkozni 

• esetleg saját maguk nem érintettek, ami eleve szkepticizmust szül, vagy akár 

• a kognitív disszonancia is visszatarthatja őket a megismerésben, hiszen az emberi elme úgy van programozva, hogy nem szeret korábbi tudásával totálisan ellentétes információkat csak úgy befogadni.

A nehézfém-mérgezettség vizsgálata nagyon nehézkes. Vannak ugyan tesztek, melyek elvégeztethetők, és ezekbe nagy vonalakban a következő fejezetekben bele is fogunk menni, viszont egyik teszt sem mindentudó sajnos, eredményeit fenntartással kell kezelni vagy legalábbis minimum más vizsgálatok kontextusában (+ a tünetek, anamnézis figyelembevételével) értelmezni. Mivel nincs tökéletes vizsgálat, a diagnózis felállítása sem egy egyszerű feladat. Korrekt diagnózis hiányában viszont könnyen ráfoghatják, hogy ez az egész nehézfém-kivezetés nem más, mint egyfajta fantomüldözés.

Annál is inkább, mivel a nehézfémterheltség számtalan egyéb egészségügyi problémával társul ill. mint gyökérok képes kálváriák egész sorát kiváltani, legyen szó különféle tápanyaghiányról, emésztőrendszeri diszfunkcióról, hormonális avagy idegrendszeri betegségekről, az immunrendszer működésének problémáiról, viselkedési zavarokról stb. Amennyiben a nehézfémterheltség mint mögöttes ok azonosítatlan marad, előfordulhat, hogy kizárólag a felszínen megjelenő tünetek kerülnek diagnosztizálásra és aztán kezelésre: diszbiózis, pajzsmirigy-alulműködés, ilyen-olyan ételintolerancia, mellékvese-diszfunkció, inzulinrezisztencia, pánikbetegség, ADHD stb. 

Ez alapvetően nem is gond, hiszen a fenti problémák az életminőséget jelentősen rontó tényezők, így kezelni kell őket, de közben nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy összefüggéseiben lássuk az állapotot. A nehézfémek (higany, arzén, ólom, kadmium, antimon) okozta terhelés mint lappangó destruktív gyökérok képes egészségügyi kihívások egész skáláját létrehozni az évek során. Persze nem mindenkinél, de jóval több embernél, mint azt jelenleg sokan hinnék. 

Ráadásul ahogy 

• a jóddal kapcsolatos korrekt információk terjedését alapjaiban akadályozza a nyugati medicina, azon belül is az endokrinológia jódfóbiás álláspontja, miszerint az időközben megcáfolt [1] Wolff-Chaikoff effektusra mint megkérdőjelezhetetlen fiziológiai törvényre tekint (ld. Jód ABC), 

• úgy lehetetleníti el jelenleg a krónikus nehézfémterheltség és azon belül is a higanymérgezés valós problémaként történő elismerését a fogorvosi szakma azon nézőpontja, miszerint az amalgám tömésben lévő higany kötött állapotban van, onnan ez a toxikus nehézfém / idegméreg nem képes kiszabadulni. 

Ahogy a Wolff-Chaikoff hatás is hamis, úgy a higannyal kapcsolatos fenti álláspont is az [2] [3] [4] [5], ezek a tévedések viszont mindezidáig nem kerültek be- / elismerésre, és nem is nagyon várható az elkövetkező években nagy fordulat, csak inkább az információk egyfajta fokozatos csepegtetése.

Emellett az is akadályozza a probléma hivatalos elismerését, hogy a nehézfémekkel szembeni sebezhetőségünket illetően óriási egyéni különbségek tapasztalhatók. Gyakran elhangzik az érvelés:

„X.Y.-nak már mióta vannak amalgám fogtömései, és látszólag semmi baja sincsen. Ha ez valóban akkora probléma lenne, akkor már neki is rég meg kellett volna betegednie.” 

A különbség fő oka a nehézfém-méregtelenítés összetett folyamataiban résztvevő rendszerekben, illetve az azokat kódoló genetikai állományban fellelhető olyan módosulások (SNP), melyek kedvezőtlen kombinálódása révén igen sebezhető fenotípusok is létrejöhetnek, míg a szerencsésebbek robusztusabb szervezettel lesznek megáldva. Részletesebben erről a vonatkozásról ebben a posztban lehet olvasni. 

Ugyanide tartozik az egyes egészségügyi határértékek kérdése is. Amennyiben a terhelés nem haladja meg a limitet, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy nem is jelent problémát. Ami nem igaz, mert egyrészt ezek az anyagok jellemzően felhalmozódnak (bioakkumulálódnak) a szervezetben, másrészt nem jogos azzal érvelni, hogy X.Y. mennyire jól van az amalgám fogtömései ellenére is, mert ugyanaz a dózis egy érzékenyebb szervezettel megáldott illetőt még simán kifektethet. A higany esetében nem létezik mindenki számára biztonságos beviteli határ!

Legbeszédesebb tünet, hogy az érintettek egészen addig, amíg szigorúan követik az egyes problémákra kidolgozott specifikus funkcionális terápiás protokollokat, egész jól érzik magukat, de mihelyst letérnek erről az útról, akár csak néhány nap erejéig, óriási árat fizetnek a kis kilengésért: drasztikus vagy legalábbis markánsan érzékelhető visszaesés következik be az állapotukban, összeborul a kártyavár, mert a rendszer nem eléggé robusztus, valami a mélyben még elgáncsolja, hogy a szervezet komolyabb tünetek nélkül lereagálja az apróbb életmód-kihágásokat.

A krónikus nehézfém-terheltség nagyon is valós probléma. Amennyiben esélyes, hogy van érintettségünk (tüneteket ld. még későbbi fejezetben) és jót akarunk magunknak, érdemes utána olvasni a témának, és aztán olyan szakembert felkeresni, aki mindezzel tisztában van, rendelkezik a szükséges tudással és tapasztalattal, valamint ideális esetben saját maga is végigcsinálta már a folyamatot.

vissza az elejére

Miért vagyunk ma kitéve fokozott terhelésnek?

A nehézfémek jelentette probléma viszonylag újkeletű kihívás. Ha csak 100-150 évet megyünk is vissza az időben, már akkor is nagyságrenddel kisebb terheltséget látunk a környezetben, ami aztán mint expozícióforrás megjelenik és az élővilág számára (ideértve az embert is) komoly gondokat okoz. 

Ezen toxikus anyagok szintje leginkább az ipari tevékenységnek: 

• bányászat, kohászat 

• energetika: kőolajkitermelés, széntüzelésű erőművek

• elektronika, vegyipar

• gyógyászatban használt nehézfémtartalmú vegyületek: fogorvosi tömőanyagok (amalgám!), régebbi oltások tartósítószerei (Thimerosal, 2006 óta elvileg tilos)

köszönhetően ugrott meg az elmúlt évtizedekben. Konkrétan a higany esetében ez megtízszereződést jelent az elmúlt 100 évben, ezt pedig sok ember szervezete képtelen teljes hatékonysággal lereagálni, hiszen soha a történelem folyamán nem voltunk kitéve ilyen mértékű terhelésnek.

Melyek a főbb nehézfémek és milyen forrásból származhatnak?

A teljesség igénye nélkül a legkritikusabb toxikus nehézfémek forrásai a következők lehetnek: 

• • higany: 

    • amalgám fogtömések (elemi Hg): akkor is párolognak-erodálódnak, ha bent vannak a fogban, de ha nem óvintézkedések mellett (ld. SMART protokoll) távolították el őket, az drasztikus mértékben fokozza az mérgezést

    • eltört higanyos lázmérő (elemi Hg): főleg ha nem szakszerűen takarítottuk össze, pl.  megpróbáltuk összeporszívózni 

    • eltört energiatakarékos kompakt fénycső (elemi Hg): főleg üzemmelegen + ha porszívóztuk

    • régi barométerek (elemi Hg)

    • orvosi alkalmazás (iatrogén expozíció): etil-higany (szerves Hg) tartalmú tartósítószer: Thimerosal / Thiomersal oltásokban, esetleg kenőcsökben (használatát folyamatosan szorítják vissza), régi kontaktlencse lemosók, szemcseppek orrcseppek, Merbromin / Mercurochrom (helyi fertőtlenítő, piros ecsetelő) 

    • nem IAOMT tanúsított fogorvosi rendelők (elemi Hg)

    • nagy testű tengeri halak (szerves Hg, metil-higany): kardhal, cápa, kék úszójú tonhal. A halak képesek a testükben felhalmozódó és folyamatosan lebomló (demetilálódó) metil-higanyt visszametilálni és ezáltal kihozni ezt a nehézfémet a sejtekből, idegrendszerből. (A metil-forma lipofil, a demetilálódott, szervetlenné vált higany viszont nem.) 

Az embernek nincsen ilyen enzime, így a demetilálódó és aztán eloxidálódó szerves higany bent ragad a központi idegrendszerben, leginkább az agyban. Ezért óriási probléma a metil-higany.

Nem igaz továbbá az az állítás, miszerint a halakban lévő szelén majd megvéd minket a bennük található higany felszívódásával ill. káros hatásaival szemben. Egyrészt a higany a halakban nem szelénhez, hanem a fehérjéikben lévő cisztein aminosavhoz, annak tiol csoportjához (ld. még lentebb) kötődik, így egyfajta molekuláris mimikri (metil-higany+cisztein komplexet metioninként ismeri fel a szervezet) 90% feletti a felszívódása, ha van szelén a halhúsban, ha nincs. 

Másrészt a már felszívódott higany káros hatásai ellen a plusz szelénbevitel csak az esetben véd  - és akkor is csak korlátozott mértékben -, ha szelénhiányosak voltunk előtte. Normál szelénszint esetén nem, sőt, bizonyos esetben a túlzott szelénpótlás még fokozhatja is a higany neurotoxicitását. [Forrás]

• • • mezőgazdaságban csávázott vetőmagok (régebben)

    • magzati korban elszenvedett higanymérgezés az anya higanyterheltsége okán: az elemi higany átjut a placentán. Kimutatták, hogy a magzat és csecsemő szöveteinek higanykoncentrációja szignifikánsan korrelál az anya amalgám fogtöméseinek a számával. [Forrás1, Forrás2]

• • ólom:

    • ólomvezetéken át érkező ivóvíz, pl. Budapest belvárosi részén: vízvizsgálat és tanácsadás céljából ezt az oldalt ajánlom felkeresni

    • régi cserépedények (kerámiák) máza

    • mezőgazdaságban rovarirtó szerek

    • ólmozott benzin: tetraetil-ólom adalék, Európában 2000-ben szűnt meg, de a fejlődő országokban még mindig használhatják

    • forrasztás, lágyforrasztás

  • arzén:

    • szennyezett ivóvíz

    • mezőgazdaságban régebben mint növényvédőszer / rovarirtó, de manapság is mint adalék

    • rizsben is feldúsul, felszívja a talajból

    • építőiparban pl. mint fakonzerválószer

• • alumínium: 

    • könnyűfém, de hatásait tekintve toxikus

    • vakcinákban adjuváns

    • a konyhában mint alufólia, alumínium kulacsok, edények (pl. régi kukta, kávéfőző)

    • élelmiszerpipari adalékanyag

    • dezodorok

    • savlekötők, gyógyszerek

  • antimon

    • higany jelenlétében gyakran felhalmozódik 

    • festékekben az ólom kivonása után gyakran ezt használják

    • égésgátló anyagként ruhákban, bútorokban 

    • gépjárművek fékbetétjei, az azokból felszálló por (nagyvárosi levegő!)

    • pillepalackok (PET) 

  • kadmium

    • Ni-Cd akkumulátorok

    • olajfestékben és kerámiamázakban színanyag 

    • szennyezett talaj, cigarettafüst (dohány felszívja a talajból) 

vissza az elejére

Milyen tünetek jelentkezhetnek?

A probléma felismerését alaposan megnehezítő körülmény, hogy a kiváltott tünetek rendkívül szerteágazóak már egy nehézfém esetén is, ha pedig többféle toxikus fém kombinálódásáról beszélünk, még tarkább kép jöhet ki eredményül. 

A higany egyértelműen a legkreatívabb és legrosszindulatúbb gonosztevő a nehézfiúk közül. A biokémiai reakcióhoz szükséges enzimek ill. azok tiol- illetve szelenol csoportjainak (ld. lenti ábra) megmérgezésén keresztül alapvető reakciókat blokkol testszerte. Zsarnoki módon elfoglalja a kulcsfontosságú hasznos fémeknek (főleg cink, magnézium, réz) fenntartott aktív dokkolórészt, kiszorítva onnan ezeket a hasznos ásványi anyagokat. 

• • A mitokondriumok szétrombolása által a sejtszintű energiatermelés drasztikusan visszaesik, krónikus fáradtság szindróma (CFS), mellékvese-kifáradás tünetei jelentkeznek, erős fokú fázékonyság mutatkozik, a pajzsmirigyhormonok normál szintje mellett is. A mitokondriumokban a vas ion kiszorítása által a higany katalizálja az ún. Fenton-reakciót, ami hidroxil szabad gyökök tömeges képződéséhez vezet, és ez óriási oxidatív stresszt okoz. [Forrás]
    E jelenség áll annak is a hátterében, hogy a nehézfémterhelt emberek gyakran vashiányosak. Ez az ő esetükben nem az elégtelen vasbevitel vagy egyéb ok miatt van így, hanem a szervezet szándékosan tartja ilyenkor alacsonyan a vas szintjét, hogy minimalizálja azt a pusztító hatású oxidatív stresszt, amit a higany által szétkapcsolt elektronszállítási lánc okoz a mitokondriumokban.

  • Idegrendszeri tünetek: koncentrációs zavarok, memóriaproblémák, agyi köd, egyszerre fáradtság és túlpörgés, alvásproblémák, álmatlanság. Mivel potens neurotoxin, lebontja az idegsejtek szigetelését, „zárlatos” lesz az agy. [Videó] Parkinson-kór, Sclerosis Multiplex, Alzheimer-kór kialakulásában meghatározó tényező. (Alzheimernél  a tubulin fehérje sérül, ez tartja az idegsejtek nyúlványait. A toxikus fémek közül csak a higany képes ilyet okozni.)

  • Személyiségi jegyekben változások: túlzott félénkség, visszahúzódó természet, döntésképtelenség, halogatás, alacsony önbecsülés, depresszió, szorongás, öngyilkos hajlam. Remegések, depresszió, bipoláris zavar, pánikrohamok. Gyermekeknél tanulási nehézségek [Forrás], hiperaktivitás, autizmus spektrum valamely pontja. [Forrás]

  • Hormonrendszert tönkreteszi: pajzsmirigybe, mellékvesékbe bejut, közvetlenül blokkolja őket, gyulladást generál. Ez még pluszban rátesz a fáradtságra. Kortizolszintézis is sérül, de adrenalin tud termelődni, és gyakran ezzel reagálja le a szervezet azokat a stresszhelyzeteket is, ahová kortizolra lenne szükség. Eredmény: stresszintolerancia, zajintolerancia, testedzésre képtelenség, éjszakai felriadások, felborul a cirkadián ritmus (tobozmirigy!), alvásprolémák. A higany képes közvetlenül a hipotalamuszt és a hipofízist is megmérgezni, ilyenkor minden borul, hiszen ezek a neuroendokrin rendszer vezérlőegységei. Kibogozhatatlan pajzsmirigy- és mellékvese-diszfunkciók jelentkeznek, akár autoimmun mellékszállal. Infertilitás, menstruációs zavarok, alacsony spermaszám figyelhető meg.

• • Immunrendszert összezavarja: gyenge működés jön létre, így egyik betegségből a másikba esik valaki, krónikus vírusfertőzések alakulnak ki (EBV, CMV, HPV). De az is előfordulhat, hogy eltúlzott immunreakciók jelentkeznek: allergiák (!!), autoimmun válaszok [Forrás], Hashimoto-thyreoiditis alakulhat ki. (Részleteket erről ld. a Hashimoto és a jód cikkben.) A higany összezavarja az immunsejteket, megbénítja a csecsemőmirigyet, ahol a differenciálódásuk zajlik. A csökkent immunfukció és az oxidatív stressz kombinálódása révén a daganatos betegségek rizikója is alaposan megemelkedik.

  • Emésztőrendszert megbénítja: romlik a gyomorfunkció, emésztőenzimek szekréciója lecsökken, így emésztetlenség, intoleranciák, szivárgó bél szindróma jön létre, felborul a bélflóra, Candida túlszaporodik. Jellemzően egyik étrendi javaslatból a másikba csapódik az illető, de semmilyen diéta sem hoz áttörést. Millió étrend-kiegészítő „díszeleg” a konyhapolcon. Amennyiben van amalgám fogtömés, az abból folyamatosan szivárgó higany irritálja a bélfalat, gyulladásos folyamatokat indít be.

  • Kardiovaszkuláris rendszer: az erek belhártyájához / azok membránjaihoz kötődve a higany károsítani tudja a szívet és az érrendszert, gyulladásba hozza őket.

A higany a nagyfokú, akut mérgezéstől eltekintve nem azonnal öli meg az embert, hanem alattomos módon, fokozatosan teszi tönkre az egészséget. Ha valaki érintett és nem ismeri fel, akkor életét jellemzően messze eredeti képességeinek szintje alatt fogja leélni, egyre romló egészségi állapotban, egyre szerteágazóbb bajokkal, tünetekkel, egyre nyomorúságosabb lelkiállapotban, egyre inkább fokozódó meg nem értettség és szociális visszahúzódás / kirekesztettség mellett, sajnálatos módon idő előtti távozással a földi színpadról.

Az ólom gyermekeknél IQ szint csökkenést, hiperaktivitást, tanulási nehézségeket okoz. Emellett kiválthat minden korosztályban vérképzési zavarokat (hemoglobin szintézisbe avatkozik be), idegrendszeri problémákat, memóriazavarokat, ingerlékenységet. Emellett köszvényhez és magas vérnyomás is képes vezetni a krónikus ólomterhelés. Ezt a fajta nehézfémmérgezést egyébként a hivatalos szervek is elismerik, legalábbis sokkal jobban, mint a higanyét. Az okokról fentebb tettem említést.

Az arzénmérgezés következményei is sokrétűek: a szívet és a keringési rendszert érintő problémák, neurodegeneratív betegségek, fokozott stresszérzékenység, immundiszfunkciók, hormonális zavarok, rák, cukorbetegség , többszörös kémiai érzékenység (különösen higannyal kombinálódva), perifériás neuropátia, bőrproblémák, hasmenés, érelmeszesedés, vérszegénység, mitokondriumok károsítása (a liponsavhoz (!) kötődik és gátolja a piruvát-dehidrogenáz enzimet). 

Az általa kiváltott oxidatív stressz fontos szerepet játszhat az arzén rákkeltő hatásában. Az arzén a szelén egyik fő antagonistája, a szelén pedig kritikus fontosságú nyomelem az antioxidáns védekezést és a daganatellenes biokémiai folyamatainkat tekintve.

Az alumínium is képes felhalmozódni a szervezetben, különösen ha higanyterheltség is fennáll, így az alumíniumot ürítő mechanizmusok (is) megbénulnak. Idegrendszer, agy érintett főleg, neurodegeneratív rendellenességek, Parkinson-kór, szklerózis multiplex kialakulásában játszik szerepet. Zavartság és rossz összpontosító-képesség, szívizomproblémák jelentkezhetnek, emellett tényező lehet az Alzheimer-kór és más demenciák kialakulásában.

Az antimon főbb egészségügyi kockázatai: szívkárosodás (különösen fiataloknál), ingerlékenység, magnéziumhiány, alacsony fehérvérsejtszám, különösen a neutrofil granulocitáké (neutropénia), lassú emésztés, fokozott bélgázképződés és felfúvódás, kiütések, orrvérzésre való hajlam, fáradtság, levertség, rossz közérzet, fejfájás jelentkezik.

A kadmium igen toxikus nehézfém, sejt szinten brutális oxidatív stresszhez vezet, a szív megnagyobbodását, vesekövet, veseelégtelenséget, tüdőbetegségeket, tüdőrákot okoz, emellett jelentős szerepet játszik a csontritkulásban.

A réz is képes bizonyos kedvezőtlen körülmények fennállása esetén nehézfémként viselkedni és panaszokat okozni. Alapvetően egy létfontosságú esszenciális elemről van szó, negatív arcát akkor mutatja felénk, ha nincsen fehérjéhez kötve, hanem szabad formában halmozódik fel, ilyekor erősen oxidatív hatású. A tünetek nagyon hasonlóak a higanyéhoz, főleg ami az idegrendszeri jellegzetességeket illeti: túlstimulált, túlpörgött idegrendszer, elvarázsolt személyiség, mellékvese-alulműködéses tünetek stb. A réz a májban kezd felhalmozódni, majd ha az „megtelt”, akkor az agyban, neurotranszmitter- egyensúlytalanságokat, depressziót, szorongást, akár bipoláris zavart is okozva. [Forrás] 

Hajlamosító tényező lehet a növényi étrend, mivel hiányzik belőle a preformázott A-vitamin, ami a fő rézmegkötő fehérje, a cöruloplazmin (CP) szintéziséhez nélkülözhetetlen. Emellett magas réz- és alacsony cinkbevitel jellemzi (a cink a réz ellenpárja lenne az egyensúlyban). További hajlamosító faktorok: mellékvese-alulműködés (ő adja "jelet" a májnak, hogy szintetizáljon kötőfehérjét), epepangás (a többlet réz epén át ürül), réztartalmú méhen belüli spirál (IUD, nőgyógyászati / fogamzásgátlási céllal). 

vissza az elejére

Magadra ismersz?

Amennyiben az alábbi állítások igazak rád, érdemes utánajárnod a nehézfémek jelentette problematikának: [Forrás]

• Évek óta igyekszel javítani az egészségeden, kipróbáltál már számtalan diétát és életmódváltást, de nem jutottál előrébb, tüneteid nem fogynak, hanem inkább sokasodnak és egyre szerteágazóbbak

• Konyhapultod roskadozik az étrend-kiegészítőktől, de igazából egyik sem segített

• Többször megkaptad már, hogy csak beképzeled az egészet, többet kellene pihenned, nem kellene annyit stresszelned stb., de te sejted, hogy nem ez a gond, valami elromlott belül, csak nem tudod, hogy micsoda

• Külön mappában gyűjtögeted az egészségeddel kapcsolatos leleteket és egyéb dokumentumokat, és a mappa méreténél fogva már alig fér el a telefonodon

• Mindenféle ígéretes diétát és tisztítókúrát kipróbáltál már, amik másoknak használtak, de neked semmi sem segített 

"Sok higanyterhelt embernek nincs külső szemmel láthatóan semmi különösebb baja. Nincs olyan címke, amelyet a társadalmi elfogadottság alapján „súlyosnak” lehetne mondani és ráakasztani. Ez nem olyan betegség, mint a rák, amivel szemben az emberek megértően viselkednek. 

A család, a barátok és az orvosok is, akik maguk mind teljesen egészségesek, úgy gondolhatják, hogy nem beteg vagy, hanem inkább valamiféle szimuláló hipochonder. Lehet, hogy önteltnek és önzőnek találnak téged. 

Ha ilyen visszajelzések érnek, akár még kételkedni is kezdhetsz önmagadban, és azt gondolhatod, hogy mindez valójában csak a te hibád. Lehet, hogy azt gondolod majd, hogy csak beképzeled az egészet, és igazából csak többet kellene próbálkoznod és fegyelmezettebbnek kellene lenned az életben.

Ez nem igaz! Beteg vagy, mert megmérgezett a higany, és minden erőddel küzdesz a gyógyulásért!"

/ The Mercury Detoxification Manual, 141. old./

vissza az elejére

Milyen módon küzd a nehézfémek ellen a szervezetünk?

Habár ilyen fokú még sohasem volt a terheltség a történelem folyamán, a nehézfémek legtöbb képviselőjével már találkoztunk az idők során, így szervezetünk rendelkezik egy alapszintű beépített méregtelenítő rendszerrel, ami képes egy bizonyos mértékű expozícióval megküzdeni. 

A hangsúly a "bizonyos mértékű"-n van, hiszen sok embernél a terhelés meghaladja ezeket a gyári detox képességeket, ahogy az fentebb már említésre került. Ők a különösen sebezhető csoportba tartoznak, és nagyon tudatosnak kell lenniük (információ megszerzése, expozíció kerülése és detox technikák rendszeres alkalmazása), ha nem akarják, hogy ez a hendikepp életrövidítő legyen. Nekik nem lesz elég a belső detox rendszerre, annak kapacitására támaszkodni a nehézfémek esetében, és muszáj lesz biztonságos kivezetési stratégiákat (ld. még később) alkalmazni, hogy jobban legyenek ill. ne legyenek egyre rosszabbul.

A beépített detox gépezet központi eleme az ún. glutation-rendszer. Ezzel a fogalommal a jódprotokollban már találkoztunk, ugyanis a redukált glutation molekula (GSH) a pajzsmirigyben is kritikus funkciót lát el:  a szeléntartalmú ún. glutation-peroxidáz (GPx) enzimmel összedolgozva a hormontermeléssel együtt járó oxidációs folyamatokat tartják kordában azáltal, hogy a többlet hidrogén-peroxidot ártalmatlan vízzé alakítják.

Kémiai felépítéséből adódóan a tiol karral (-SH, ld. korábban) rendelkező glutationnak s a hozzá kapcsolódó rendszernek lenne a dolga, hogy a nehézfémeket is kitakarítsa a szervezetünkből. Igen ám, de ennek kapacitása, feldolgozási sebessége véges, ráadásul egyénenként ÓRIÁSI eltéréseket mutat egy sor tényező függvényében:

• genetikai és epigenetikai hatások, SNP-k (ld. korábban)

• tápanyagellátottság: létfontosságú aminosavak, pl. metionin, cisztein (ez utóbbi a glutation legfontosabb építőkockája), vitaminok, különös tekintettel a B-vitaminokra

•  lelki tényezők, lelkiállapot, stressz, kialvatlanság

• pajzsmirigyműködés: az oxidálódott glutation újrahasznosítása sok pajzsmirigy hormont használ

A beépített detox gépezetünkhöz tartoznak még ezen kívül a kétfázisú méregtelenítési folyamat egyes enzimei és faktorai, úgymint 

• az Nrf2 mint „celluláris detox kapcsoló”

• citokróm p450-es enzimcsalád

• glutation-transzferáz

• 2-es fázis szubsztrátjai, ld. ezt a füzetet

• a metiláció

• az ún. metallotionein fehérjék

• a szelenoproteinek és 

• a fémtranszporter rendszer

Ezek részletes tárgyalása kimeríti ezen cikk kereteit, az érdeklődőnek a már említett, Szabadulás a nehézfémek fogságából című két napos szeminárium felvételét ajánlom.

vissza az elejére

Vizsgálati lehetőségek  

Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy amennyiben a nehézfémek jelentette probléma valós és már több évtizede jelen van, vajon milyen teszteket sikerült időközben kifejleszteni a terheltség felmérésére, diagnosztizálására. Nos, amennyiben körbenézünk, látni fogjuk, hogy számtalan vizsgálat elérhető már, de ha kimerítő alapossággal vessszük őket górcső alá, azt is tapasztaljuk, hogy egyik teszt sem mindentudó, nincs univerzális vizsgálat.

1. Egyszerű vérvétel: triviális ötlet, menjünk el vérképre! Ez jut először eszünkbe, szakembereket is ideértve. Sajnos nem mérvadó, nem reprezentatív ez a vizsgálat, csak akut mérgezés esetében ill. utána néhány hétig mutatja a nehézfémeket, amik aztán hamar eltűnnek a vérből. Egy részük kiválasztódik, de ami nem tud, az a szervekbe kerül, sejt szintre, elbújik. A higany különösen rejtőzködő természetű toxin.

2. Terheléses (provokációs) vizsgálatok (challenge test): orális vagy intravénás (IV) úton nehézfémeket mobilizálni képes anyagot, ún. kelátort (pl. DMSA) juttatnak a szervezetbe, majd mérik a vizeletbe kiválaszott mennyiséget. Bevett gyakorlat orvosi körökben, hivatalosan elfogadott tesztként tekintenek rá. Sajnos amellett, hogy pontatlan (a DMSA a szervek mélyéről nem tudja kihozni a nehézfémeket, csak az extracelluláris térben "sepreget"), egyúttal roppant veszélyes is, mivel óriási mennyiségben képes kimozgatni a nehézfémeket, olyan intenzitással, amivel már nem bírnak el maradéktalanul a kiválaszószervek, és túlterhelődnek: vesekárosodás léphet fel, illetve a ki nem választott rész miatt jelentős redisztribúcióval is számolni kell, ami óriási nagy baj. 

Redisztribúció: mobilizált, de kivezetésre nem került, „elejtett” nehézfémek újraeloszlása, „szétszaladása”, a szervezetben, ld. még később.

3. Neurológiai autoimmun reaktivitási vizsgálat: az immunreakciót teszteli. Vérvizsgálaton alapszik és a higany biomarkereket vizsgálja valamint bizonyos antitesteket. Sajnos csak évekkel a behatás után képes kimutatni a higany által kiváltott toxicitást az autoimmun antitestekben mutatkozó elváltozásokon keresztül. 

4. MELISA teszt, Memory Lymphocyte Immunostimulation Assay: a különböző higanyfajtákra adott (IV. típusú) allergiás reakciókat vizsgálja. Korlátai: a nehézfémek (különösen a higany) akkor is jelenthet komoly terhelést a szervezetre, ha nem mutatható ki rá allergiás reakció.

5. Hajszövet-analízis: elterjedt és elismert vizsgálat, már Magyarországról is érhetők el - jellemzően partnereken, szolgáltatókon keresztül - olyan külföldi laborok, akik vállalnak ilyet. A kiértékelése nagy szaktudást és gyakorlatot igényel, szinte külön művészet, ugyanis az eredmények nem triviálisak, nem úgy működik, hogy ha emelkedett szintet mutat pl. higanyból, akkor van terhelés, ha nem, akkor nincs! Beszédes mintázatokat, együttállásokat (a Cutler-protokoll "counting rules"-nak hívja őket) kell keresni a leleten, ami a higany által okozott ásványianyag-transzportrendszer károsodására és így indirekt módon ennek a nehézfémnek a jelenlétére utal akkor is, ha a higany szintje egyáltalán nem emelkedett a leleten. A szervetlen higany, amely a sejtekben van bekötődve az egyes fehérjékben, nem jelenik meg a vérben, így abban a folyadékban sem, melyben a hajhagymák "fürdenek" és amiből az egyes ásványi anyagokat saját felépítésük végett felszívják.

6. Biorezonanciás tesztek: meglehetősen elterjedt vizsgálati mód idehaza. A készülékek köre eléggé heterogén, a biorezonancia egy gyűjtőfogalom. A gépek, a technika megítélése is sokféle: valaki esküszik rá, valaki szidja vagy kineveti. Maga a technika nem humbug, de komoly korlátokkal rendelkezik, plusz a kezelőszemélyzeten is sok múlik. 

Felhívhatja bizonyos problémákra, elhangolódásokra a figyelmet, de nem ajánlott rá egyedüli útmutatásként támaszkodni, az eredményeket pedig érdemes fenntartással kezelni. Előfordulhat ugyanis, hogy az elején még mutatja a nehézfémterheltséget, de miután azt nem szakszerű protokollokkal (ld. még később) megkavartuk magunkban és így a redisztribúció során még mélyebbre került a szervekben a higany, már nem fogja kimutatni, így azt a fals eredményt hozza, hogy megszűnt a terhelés, sikerült a kivezetés, amikor ez nem igaz. 

Ezen okokból kifolyólag a nehézfém-kivezetéses program előrehaladásának monitorozására sem igazán alkalmas, hiába bevett gyakorlat. Mérsékelt költségekkel és pontossággal járó tesztmódszer, mindenki a saját felelősségre alkalmazza.

7. Kelátorral végzett tesztkörök, ellenőrzött körülmények közt: ez a legmegbízhatóbb, leginkább költséghatékony és legpragmatikusabb módja a nehézfémterheltség megállapításának. Fontos viszont, hogy az alábbi feltételek maradéktalanul teljesüljenek hozzá: 

• Nagy felbontású digitális fogászati röntgennel kell előtte igazolni a 100%-os amalgámmentességet. Ha vannak olyan koronák, melyek alatt valaha amalgámtömött fog volt, akkor sajnos nem lehet garantálni a biztonságosságát, mivel a röntgen nem lát be alájuk.

• Nem szabad alkalmazni továbbá akut (elmúlt 3 hónapban történt) nehézfémexpozíció esetén sem, ideértve az amalgámtömések eltávolítását, még akkor is, ha az SMART eljárással történt. További ilyen forrás lehet összetört lázmérő, energiatakarékos kompakt fénycső 

Amennyiben a fenti feltételek nem teljesülnek és úgy végezzük a tesztkört alfa-liponsavval (ALA), azzal bevihetjük az agyba a higanyt a sejteken kívüli térből!!

A teszt során az ACC protokoll útmutatásai szerint (ld. még később) elkezdünk szedni egy kisebb dózisú kelátor anyagot. Ez jellemzően alfa-liponsav (ALA, nem R-ALA!), aminek a redukált változata, a dihidro-liponsav, ami testünkben képződik biokémiai átalakulás útján, nehézfém kelátor tulajdonságokkal rendelkezik. Induló adag jellemzően 12 mg, amit az anyag ún. felezési idejének megfelelően 3 óránként (éjjel lehet 4) beveszünk 3-4 napon, de minimum 64 órán keresztül, a kísérő kiegészítőkkel (Core 4, ld. még később) együtt.

Kiértékelés: amennyiben a tesztkör során bármilyen, a szokásostól eltérő tünet jelentkezik, legyen az akár kellemetlen (fáradtság, nyűgösség, rosszkedv, fájdalmak, fejfájás), akár pozitív (néhány ember eufóriát érez a körök alatt), az beszédes és meglévő nehézfémterheltségre utal.  

Amennyiben semmit sem érzünk az adott közben, akkor pihenőnapok beiktatása után a következő körben emelhetjük a dózist. 12-25-50-75-100 mg. Amennyiben úgy sikerül eljutnunk a 3 mg ALA / tskg-os adagig, hogy közben egyáltalán nincsenek tüneteink, akkor jó eséllyel nincs számottevő nehézfémterheltségünk. Ez a teszt az ALA által kimozgatott nehézfémekre (Hg, As, Sb, Cd) alkalmazható.

8. Funkcionális állapotfelmérő kérdőívek: az előtörténetre és a tünetekre irányuló célzott kérdések, melyek alapján a nehézfémterheltség valószínűsége megbecsülhető. Önmagában nem elegendő a diagnózishoz, de más technikákkal alkalmazva igen hasznos lehet. 

9. Biopszia: a szervekbe bekerült nehézfém kimutatására szigorú értelemben véve csak a biopszia ad lehetőséget, de erre a legtöbb szervnél csak halál után van mód, akkor pedig már nem sokat segít. 

vissza az elejére

Biztonságos nehézfém-kivezetési stratégiák

Első és legfontosabb szempont, hogy ne ártsunk. Mivel a cikkben tárgyalt fémek rendkívül toxikus hatásokkal bíró elemek, a kimozgatásuk fokozott óvatosságot és igen körültekintő magatartást igényel. Hiába állítják valamilyen detoxikáló szerről, hogy az teljesen természetes, sugallva egyúttal azt is, hogy nincsen, nem is lehet mellékhatása, attól még okozhat súlyos komplikációkat, méghozzá nem a saját biokémiai tulajdonságai által (saját maga nem toxikus), hanem azon keresztül, hogy olyan anyagokat mobilizál, melyek rendkívül mérgezők, így ha ezt a fajta kimozgatást, kivezetést nem végzi elég precízen, akkor bizony súlyos következményekkel is lehet számolni a használatánál. 

Azoknál az fokozott sebezhetőséggel rendelkező embereknél, akiknél a belső detox gépezet nincs a helyzet magaslatán, így a toxikus fémek kivezetése meghaladja a kapacitáshatárait, ún. kelációs technikák alkalmazására, kelátor használatára van szükség. Ezek lényege, hogy olyan anyagot vezetünk be a szervezetbe, amihez a kivezetni kívánt nehézfém nagyobb affinitással vonzódik, mint ahová a szervezetben pillanatnyilag be van kötődve. 

A gyakorlatban az ún. ditiol kelátorok (két tiol karral rendelkező molekulák) jöhetnek szóba, mert a tiolok rendkívül szelektívek a nehézfémekre, például a higanyra, és nem blokkolja őket a kalciumhoz, magnéziumhoz és más könnyűfémhez való kötődés a szervezetben. A két tiol kar plusz biztonságot nyújt, mert erősebben köti a toxikus fémeket.

A protokollok magját képező aljánlás (kelátor használata) köré számos előkészítő és kiegészítő támogató technika és életmódbeli ajánlás építhető és kell is, hogy épüljön az egyéni sajátosságok figyelembevételével. 

Amikor a kelátképző molekula megjelenik, hozzákapcsolódik a nehézfém ionhoz. A kötés erős, és elszakítja a fémet onnan, ahol elhelyezkedik. Ennek a komplexnek aztán mielőbb el kell hagynia a szervezetet a detox útvonalakon keresztül, hogy valóban megszabaduljunk a kiválasztani kívánt méreganyagtól. 

Sajnos a kelátorként alkalmazott anyagok nem örökéletűek, azaz hajlamosak azelőtt elbomlani és elejteni a nehézfémet, mielőtt ez a fajta kivezetés megtörténne, redisztribúciót okozva. Ezt a kockázatot az ún. felezési idő szerinti adagolással minimalizálhatjuk. (Az OSR esetében nincs redisztribúció, ld. még később.)

vissza az elejére

Az Andy Cutler-féle orális kelációs nehézfém-kivezetés (ACC)

A protokoll központi elemét a kis dózisú, gyakran szedett, kettős tiol kelátorok (DMSA, DMPS, ALA) képezik. Alacsony dózisokkal kezd, majd fokozatosan építi fel az adagokat a reakciók függvényében. A tervezett bevételi időpontok teljes 24 órára vonatkoznak, éjszakákat is beleértve. Az ütemezés a kelátképző szerek felezési idejétől függ, ami az adott anyag farmakokinetikai tulajdonságain alapszik. 

Cél az, hogy ezzel az ütemezéssel egyenletes szérumbeli koncentrációt érjünk el, ami által folyamatosan fenntartjuk a kelációt és higanykivezetés aktív szintjét, minimalizálva a redisztribúciót. 

Cél tehát az egyenletes koncentráció fenntartása a vérben a kelációs kivezető körök alatt. A kelátor molekulának az "élete" ugyanis nem végtelen, egy idő után felbomlik, a kelátor-nehézfém komplexből felszabaduló fémiont pedig el kell kapnia egy frissen érkezett kelátor molekulának. Emiatt lényeges a gyakori (felezési idő szerinti) dozírozás a körök során, nappalt és éjszakát is ideértve. 

Az ACC protokoll emiatt nagy elkötelezettséget és fegyelmet igényel, és akár néhány évig is eltarthat. (Egyik biztonságos kivezető protokoll sem ígér tökéletes gyógyulást néhány hónap leforgása alatt. Amelyik így tesz, az már eleve gyanús.) Nem is szabad siettetni a folyamatot, mert csak lesokkoljuk vele a májunkat, emésztőrendszerünket stb., visszamérgezzük magunkat és visszafelé sül el az egész, amit nyilván senki nem szeretne.

Az ACC protokoll további elemei közé tartozik: 

• az esszenciális ásványi anyagok, nyomelemek és vitaminok nagy dózisú pótlása: főleg magnézium, cink, C-vitamin és E-vitamin (ez az ún. Core4), de személyre szabva további hasznos kiegészítők (igény szerint omega-3, réz, kolin stb.) alkalmazása is szóba jön. 

Cél ilyenkor az oxidatív hatások mérséklése, másrészt a sérült funkcionális fehérjék újraépítése, az ehhez szükséges építőkövek biztosítása.

• a méregtelenítési útvonalak átjárhatóságát, működését támogató módszerek: máj-epe útvonal, emésztőrendszer, nyirokrendszer, vesék. Az alkalmazott kelátorok ugyanis nem "párologtatják el" a toxikus fémeket a szervezetből, hanem ezen detox útvonalakon keresztül távolítják el őket. A protokoll előbb-utóbb kötelezően használandó kelátora, az alfa-liponsav például az epén keresztül üríti a nehézfémeket, kritikus fontosságú tehát a béltraktus megfelelő működése, epepangás, székrekedés stb. elkerülése

• gyulladáscsökkentést támogató szerek és életmódtechnikák: a nehézfém-ion leszakítása az egyes bekötődési helyekről mindenképp gyulladást generál, akkor is, ha a redisztribúciót minimalizáljuk 

• stresszkezelés, vegetatív idegrendszer kiegyensúlyozása: a detox folyamatok megfelelő működéséhez paraszimpatikus idegrendszeri aktivitásra van szükség, amit a külső-belső stressz által generált szimpatikus túlsúly hajlamos elnyomni. Ilyen esetben viszont nem fog végbemenni a méregtelenítés.

Időrendi sorrend pedig így kellene, hogy kinézzen:

0. fázis: ellenjavallatok kizárása: digitális fogászati röntgen és annak szakszerű kiértékelése (ld. Johanna Dental) arra vonatkozóan, hogy egészen biztosan nincs-e amalgám tömés ill. maradvány a szájüregben, akár pici szilánk formájában a fehér tömés alatt vagy az állkapocs csontban. Tilos továbbá ilyen méregtelenítő protokollt végezni terhesség és szoptatás során. Előtte legalább 1-2 évvel azonban erősen javasolt, hogy az anya ne adja át a nehézfémeket a babájának.

1. fázis: felkészülés, a detox útvonalak (máj-epe, emésztőrendszer, vesék) „megnyitása”, kofaktorokkal, céltápanyagokkal való feltöltés: néhány hét vagy hónap, de különösen érzékeny eseteknél évekbe is telhet

2. fázis: szövetek közötti tér nehézfém-koncentrációjának lecsökkentése (DMSA, DMPS kelátorok): néhány hónap

3. fázis: agyból / központi idegrendszerből történő nehézfémkivezetés ALA-val és megfelelő támogató protokoll alkalmazásával: 1-2 év

Az ACC protokoll részleteibe ebben a cikkben nem tudok belemenni, a végén a Forrásoknál vannak megadva további információ beszerzésének lehetőségei.

vissza az elejére

Az alfa-liponsav (ALA) mint nehézfém kelátor

Nagy megdöbbenést ill. erős tagadást szokott kiváltani még funkcionális körökben is a kijelentés, miszerint az alfa-liponsav molekula illetve annak sejtszinten létrejövő redukált formája, a dihidro-liponsav (DHLA) túlmutat az antioxidáns szerepen, és bizony képes nehézfém kelátorként funkcionálni, így igen körültekintően kellene alkalmazni olyan esetekben, amikor fennáll a nehézfémterheltség gyanúja. Meglévő amalgámtömések esetén pedig a használata TILOS, bármennyire is kecsegtetik az embert az előnyös antioxidáns / anti aging hatásokkal. 

vissza az elejére

Milyen esetekben lehet különösen kockázatos az ALA szedése?

1. Meglévő amalgám fogtömések vagy a "fehér tömések" alatt hagyott amalgám darabkák: ilyenkor a DHLA mint kelátor képes mobilizálni a higanyt és bevinni azt az érzékeny szervekbe, így az idegrendszerbe, az agyba is

2. Közelmúltban (elmúlt 3 hónap) eltávolított amalgám fogtömések, akkor is, ha ezt a Nemzetközi Orális Orvosi és Toxikológiai Akadémia (IAOMT) ajánlásai szerint, a biztonságos SMART protokollnak megfelelően végezték. Ha nem, akkor főleg nagy a kockázat.

3. Higannyal való más egyéb találkozás a közelmúltban: összetört higanyos lázmérő, kompakt fénycső vagy esetleg régi barométer

A fenti esetekben a szervek közti térben egyértelműen magasabb lesz a higany koncentrációja, mint magukban a szervekben (idegrendszer, agy, mirigyrendszer stb.), így ha a sejthártyán átlépni képes kelátort használunk, akkor nem kihozni fogja onnan a nehézfémeket, hanem pont bevinni a higanyt, hiszen a gradiens arra mutat. Ilyenkor TILOS ilyen anyagot alkalmazni! Az extracelluláris térben „söprögető” kelátorok (DMSA, DMPS) protokoll szerinti használata szóba jöhet, de ehhez is be kell tartani bizonyos szabályokat, ld. még később.

Azok esetében is kockázatos lehet az ALA napi 1-2x-i szedése, akik a fenti 3 kategória egyikébe sem esnek bele, de előtörténetük miatt esélyes, hogy krónikus nehézfémterheltséggel rendelkeznek: 

• • korábban amalgám fogtömései voltak (erre nem mindenki emlékszik)

  • az édesanyjának voltak a terhesség során vagy azt megelőzően amalgám tömései, és nem végzett a fogantatás előtt biztonságos kivezetést (a lipofil higanyformák átjutnak a placentán)

  • rendszeres fogyaszt nagy testű tengeri halakat

  • higanytartalmú tartósítószerrel készült oltást kapott

Ilyen esetben inkább a redisztribúció miatt lesz emelkedett a kockázat, ami bár nem éri el a fenti 1-2-3 kategória esetén fennálló rizikót, azért még mindig jelentős.

vissza az elejére

Boyd Haley-féle kelációs technika (OSR kelátor)

Szintén ditiol kelátort alkalmazó biztonságos nehézfém-kivezetés. A szer több néven is ismert: OSR, Emeramide, Irminix, NBMI ezek mind ugyanazt a vegyületet takarják. Egy zsíroldékony (hidrofób)  kettős tiol kelátorról és egyben erős antioxidáns molekuláról van szó. 

Vízben nem oldódik, hidrofób, így képes könnyedén átlépni a membránokon, a vér-agy gáton is, bejut a mitokondriumokba is. Lényegében mindenhová eljut, ahová az elemi higany, és amikor higanyt talál, megragadja azt, stabil inert molekulát képez vele. Emellett megköti az ólmot, arzént, kadmiumot, a szabad formában lévő (s ennél fogva toxikus) vasat és rezet.

Feltalálója Boyd Haley PhD, a biokémia doktora. A szer kezdetben mint antioxidáns (Oxidative Stress Relief) volt forgalomban több éven keresztül, de túl hatékonynak bizonyult az autizmus és az Alzheimer-kór kezelésében (legfőképp ezekre a betegségekre fejlesztette ki a higannyal való kapcsolatuk miatt), így az amerikai gyógyszerészeti hatóságok arra kötelezték Haley-t, hogy minősítesse gyógyszerré a vegyületet, mondván, hogy ami ilyen erős gyógyító hatással rendelkezik, az nem lehet étrend-kiegészítő, csak gyógyszer. 

Az engedélyezési procedúra még folyamatban van, halad előre, de még nem zárult le minden fázis. Direkt útvonalakon lehet hozzájutni egy alternatív gyártótól. Infókat erről a Higany és nehézfémek biztonságos kivezetése (ALA, DMSA, DMPS, OSR) csoportban lehet kapni.

A molekula a karjai a speciális felépítés révén szabadon tudnak forogni, végükön a tiol "karmokkal". Mivel így a kénatomok távolsága nem rögzített, egy OSR molekula könnyen ki tud alakítani két kötést egy higanyatommal (ráfordul a karjaival), ellentétben pl. az alfa-liponsavval, amiből jellemzően két molekula szükséges két higanyatom megkötéséhez. 

Az OSR molekula karjai tetsztőleges szöget képesek bezárni, így alkalmazkodva a megfogni / kelációba bevinni kívánt fémion méreteihez. Higannyal ez a kötési szög 180°-os lesz, ami a legstabilabb kötést eredményezi, ezért - és az OSR molekula inert mivolta következtében (nem vesz részt semmilyen lényeges fiziológiai folyamatban) - az OSR-nehézfém komplex borzasztóan stabil, nem bomlik el, nincs redisztribúció. 

A komplexet aztán a szervezet kétfázisú méregtelenítési folyamata távolítja el a sejtekből: 1. fázis: citokróm p450-es enzimcsalád (CYP450) átalakítja a benzol gyűrűt, aminek köszönhetően a komplex a 2. fázisban konjugálódni tud, azaz vízoldékony molekulához (GSH) kapcsolódni és az epén át elhagyni a testet. Ez egy lassabb folyamat, kb. 1-2 hónapba is telhet, de gyorsabban is megtörténhet, függően ez előbbi enzimrendszerek aktivitásában, epeürülésben stb. megfigyelt egyéni sajátosságoktól.

Az OSR beszerzése eléggé körülményes, egyben rendkívül költséges is: az alfa-liponsavnál kb. 50x drágább készítményről van szó, grammja kb. 6.000 Ft-ba kerül. Itt is kis dózissal (néhány milligramm vagy azalatt) érdemes indulni, napi 1x-2x bevéve (felezési ideje 22 óra), a cél pedig a 3 mg/tskg-os dózis elérése. 

Ez a protokoll sem ígér instant megváltást, adott esetben évekbe is telhet, mire végez az ember. Bár a redisztribúció mint kockázat kizárható, az a folyamat, melynek során a kelátor leszakítja a nehézfém iont annak bekötődési helyéről, elkerülhetetlen gyulladást generál, felbolydul tőle a szervezet. Emiatt a támogató technikáknak óriási jelentőségük van az OSR esetében is. 

További nehezítő / lassító tényező (itt is), hogy a higany lekötése és eltávolítása csak az első lépés a gyógyulás felé: a tökéletes eredményhez újra kell építeni a károsodott fehérjéket, ami időbe telik. Az is előfordulhat, hogy nem is tud 100%-os hatékonysággal végbemenni (maradandó károsodások), amennyiben olyan mértékű és időtartamú a nehézfémek okozta pusztítás, esetleg már többször megkevertük magunkban őket ilyen-olyan kockázatos technikával.

vissza az elejére

Kockázatos kivezetési módszerek

Amellett, hogy tudjuk, milyen technikákhoz érdemes nyúlni nehézfémterheltség esetén, azt sem árt tudatosítani, hogy melyek azok, amiket jobb, ha elkerülünk, mert igencsak kockázatosak, bármennyire is sok találatot dob rájuk a Google. 

Nem szeretném senki hitelét rontani, viszont akár a jódcsoportban, akár a nehézfémes közösségben látjuk, hogy sajnos többen csúnyán megégették magukat egyik-másik nem biztonságos módszerrel idehaza, súlyosabb állapotba csúszva, mint ahol voltak. Az érintettek vagy nem mernek, vagy nem tudnak visszamenni ahhoz a szakemberhez, aki számukra a módszert javasolta, így gyakran az önsegítő közösségekben kötnek ki. 

Ezek a protokollok abból indulnak ki, hogy a kelátor tökéletesen teszi a dolgát, ami nehézfémet egyszer megragadott, azt sosem ereszti el, hanem az mint felbonthatatlan komplex biztonságosan elhagyja a szervezetet. Sajnos ez nem igaz. A redisztribúció veszélye itt igencsak valós kockázat, hiszen ha egy szervezetben tevékenykedő kelátor még azelőtt elbomlik, hogy odaérne az utánpótlás, akkor a cipelt nehézfém elejtődik és szétszalad. 

Ráadásul ennek során egyre érzékenyebb szövetekbe, szervekbe (agy, szív, máj, endokrin mirigyek) jutnak be ezek az elejtett nehézfémek, súlyosbítva ezzel a problémát. Ld. a lenti ábrát: 

• • Chlorella alga, akár önmagában, akár komplex protokoll részeként. Abból indul ki, hogy ami természetes, az csak jó lehet, vagy maximum nem használ, de ártani semmiképp sem árthat. Nos, ez nem igaz. A chlorella egyszeres tiol, nem köti elég erősen a nehézfémeket (pl. higanyt), így hajlamos azt a kimozgatás során elpotyogtatni, redisztribúciót okozva. [Forrás] Mivel magas affinitása van a szennyezőanyagok begyűjtésére, eredeti tisztaságával kapcsolatban is merültek fel komoly aggályok.

  • Koriander zöldje: az idegrendszerbe bekerült higany kimozdítására alkalmazzák (tinktúra ill. oldatok), azonban ennek komoly kockázatai vannak, mivel nem ismert a pontos hatóanyag, vagyis az a vegyület, amire standardizálni lehetne a készítményeket. Emellett az anyag farmakokinetikáját sem sikerült még feltérképezni, vagyis azt, hogy hogyan viselkedik a szervezetben, mennyi ideig kering, mielőtt elbomlana, milyen gyakran kellene szedni az egyenletes szérumbeli koncentráció érdekében.

Különös veszélye a koriandernek, hogy  átlép a vér-agy gáton. Amelyik kelátor erre képes, az viszont nemcsak kihozni tudja a nehézfémet az agyból, hanem bevinni is (egy kelátor nem csak egy irányba közlekedik!), függően az ún. gradienstől, azaz az adott toxikus anyag(ok) két térben mért koncentrációjának különbségétől. Amennyiben a szövetek közti térben alacsonyabb a nehézfém szintje, mint az agyban, akkor a kelátor kihozza azt az agyból, amennyiben viszont az agyban van kevesebb, a szövetek közti térben pedig több (pl. közelmúltbeli higanyexpozíció illetve rossz technikákkal "felkavargatás"), akkor be fogja vinni azt az agyba! 

• Huminsavak ill. fulvosavak: tiol csoportjuk nincsen, de karboxil csoporttal rendelkeznek, így szintén van affinitásuk bizonyos nehézfémek iránt. Ez a kapcsolat viszont a tapasztalatok szerint nem bizonyul elég erősnek, illetve igen kevés információ áll rendelkezésre arról, hogy hogyan kellene ezeket a készítményeket igazán jól - és ami a legfontosabb: biztonságosan - használni. Sok érintett számol be negatív tapasztalatról velük kapcsolatban.

• Glutation pótlása liposzómás formában, amely az emésztőrendszerben történő lebomlást hivatott megakadályozni (a "sima" glutationt elfogyasztva nagyrészt megemésztődik), emellett a molekula membránokon való áthaladását fokozni, hogy a sejteken belüli glutationszint növekedjen, ne a sejtek közötti. Ez utóbbinál ugyanis fennáll annak a veszélye, hogy beviszi a sejtekbe a toxikus anyagokat, nem pedig kihozza őket onnan. A protokoll hozhat eredményt, de ehhez igen magas minőségű liposzómás glutation készítmény alkalmazására van szükség, melyek ára 30-40.000 Ft körül mozog, illetve komplex protokoll szükséges ehhez is, nem elég önmagában glutationt szedni.

• Belső (endogén) glutationszintézis fokozását megcélzó módszerek 1.) prekurzor aminosavakkal, úgymint glutamin / glutaminsav, glicin és cisztein (NAC) vagy 2.) speciális proteinek fogyasztásán keresztül, mint pl. a természetes formájú, nem denaturált tejsavófehérje. Probléma ezekkel az, hogy az ún. tiolérzékeny embereknél, akikben a higany kellőképp összezavarta már a tioltartalmú (ként speciális formában tartalmazó) molekulák biokémiai folyamatait, a plusz cisztein bevitele kontraproduktív lesz és csak még jobban megkeveri őket. A nehézfémterheltek kb. 1/3-a tartozik ide. 

Egyes szakértők az Andy Cutler protokoll által használt alfa-liponsavat (ALA) is ebbe a kategóriába sorolják, mondván, nem igazi kelátor, csak az Nrf2 mint "detox kapcsoló" aktiválásán és a glutation termelés / regenerálás szorgalmazásán keresztül hat. Ez nem igaz, a két tulajdonság nem zárja ki egymást, az alfa-liponsav mint DHLA bizony valódi kelátor. [Forrás]

• Intravénás (IV) kelációs technikák: egyértelműen kerülendők, nagyon veszélyesek, ld. fentebb a kiugró, majd hirtelen leeső kelátorszintről és a redisztribúció veszélyeiről (vesekárosodás) szóló részt. Az intravénásan adott glutation is ide tartozik.

• Lelki-holisztikus támogató technikák: energetikai / bioinformációs módszerek, jóga, tai chi, lelki oldás, kineziológia stb. Ezeket nem mondanám feltétlen kockázatosnak, mert kiegészítésképpen hasznosak, de önállóan csak ezekre ne hagyatkozzunk nehézfém-kivezetés során. Fizikai természettel (is) rendelkező problémáról van szó, muszáj fizikai szinten is megtenni a szükséges intézkedéseket, főleg ha olyan SNP-ink vannak, melyek a beépített detox rendszer kapacitásait csökkentik (ld. korábban), így a "felturbózás" hatásossága eleve kérdőjeles.

vissza az elejére

A kelációs technikák korlátai

Az alfa-liponsav egy kiváló tulajdonságokkal rendelkező anyag és amennyiben jól használjuk, széles körű kelátor tulajdonságait is kiaknázhatjuk, de sajnos nem minden toxikus fém vonatkozásában. Mint ditiol molekula a redukált változat jól kötődik higanyhoz, arzénhez, kadmiumhoz és antimonhoz, de pl. az ólomhoz nem. 

Az ACC protokoll erre a célra DMSA (vagy DMPS) körök rendszeres alkalmazását javasolja, ugyanis nincs olyan kelátor, ami a csontszövetbe beágyazódott / bekötődött ólmot, ami ennek a nehézfémnek a fő raktározási helye, közvetlenül megfogná és kihozná onnan.

Amit tenni tudunk, hogy a vérplazmában keringő ólmot rendszeresen megkötjük, lecsapoljuk, fenntartva egy olyan alacsony koncentrációt ebben a térben, ami a csontállomány folyamatos átépülése (bomlik és újraépül) során felszabaduló ólomnak "helyet biztosít". Így tudjuk apránként kicsalogatni ezt a nehézfémet annak rejtekhelyeiről. Az OSR megköti az ólmot, de ez az anyag sem jut be a csontokba, hanem az előbbi módon működik. Természetesen az ólomexpozíció felszámolása ilyenkor is elsődleges fontosságú.

Az alumínium mint nem nehéz-, de szintén toxikus hatású fém (ld. fentebb) vonatkozásában is akadnak korlátok. A ditiol kelátorok nem igazán tudják őt megragadni és eltávolítani, sem az ALA, sem a DMSA/DMPS, sem pedig az OSR. Viszont indirekt módon segíthetnek, ugyanis mind Andy Cutler, mind pedig Boyd Haley (mindketten mint vegyészmérnök PhD-k) úgy látták / látják, hogy az alumínium elsősorban más nehézfémekkel kombinálódva jelent problémát. 

Elsősorban akkor, ha higany is van a szervezetben, mert ez az anyag megrongálja bennünk azokat a biokémiai mechanizmusokat, melyek más fémek eltávolításán szorgoskodnak, így azok felhalmozódnak. Ezért ilyenkor is a higany kivezetése a prioritás, az alumínium pedig utána sokszor magától kiürül. Ezt a folyamatot tovább segíthetjük metakovasav tartalmú ásványvizek rendszeres fogyasztásával.

vissza az elejére

Jód mint nehézfém kelátor?

E hosszúra nyúlt "bevezető" után térjünk rá a témakör jódos vonatkozásaira. Egyáltalán honnan ered vajon az a vélekedés, hogy a jód mint potens detoxikáló szer, ami eredményes a mérgező halogének (bróm, fluor ill. egyes klórszármazékok) eltávolításában, valamint erős patogénellenes hatással rendelkezik, egyúttal hatékony a nehézfémek kivezetésében is? 

Nos, úgy tűnik, hogy ez az információ az USA-ban 2007-ben rendezett orvosi jódkonferencián (prezentációt ld. itt) hangzott el először. A részletekről nagyon keveset tudunk, mindössze egy fólia áll rendelkezésre arról, hogy napi 50 mg jód fogyasztása (Iodoral, azaz tablettázott Lugol formájában) hogyan növelte meg a higany vizeleten keresztüli ürülését. 

A grafikon valóban figyelemre méltó, a jód ilyen hatásáról azonban nem érhető el írásos információ az ortomolekuláris jódpótlás viszonylag gazdag irodalmában, a nehézfémkivezetésben élenjáró szakértők pedig már a fenti jódadag 100-ad részét is mérgezőnek tartják, így tőlük sem várhatunk hozzá magyarázatot. Egyelőre csak spekulatív elméleteink vannak a lehetséges összefüggésekről. 

Maga a jód nem kellene, hogy felkavarja a nehézfémiszapot, mivel ha a kémiai tulajdonságait nézzük mint elem, ion ill. molekula, egyszerűen nem alkalmas rá: nincs sem tiol, sem karboxil csoportja, amivel erre képes lenne. Egyáltalán semmilyen "karja" sincs. a jód nem kelátor.

Elhangzik néha az is, hogy az elemi jód mint oxidálószer bizonyára oxidálja a nehézfémeket a szervezetben és így löki ki őket. Ez az állítás azonban teljesen nonszensz, ezek a toxikus fémek ugyanis már el vannak oxidálódva (ld. pl. Hg2+)  a szervezetben, pont ez a probléma! Az elemi, azaz fémes higany (Hg0) ebben a formában meglepő módon nem mérgező, ld. fentebb a táblázatot.

vissza az elejére

Lehetséges magyarázatok

Szóval a jód nem kelátor, tapasztalat mégis azt mutatja itt-ott, hogy bizonyos embereknél a Lugol-oldat alapú protokoll során, főleg a feltöltő adagoknál jelentkezhetnek ilyen tünetek. A mintázatuk alapján ezek nem a jód által kilökött bromid ill. egyéb toxikus halogének ürülésének tipikusan kísérői, és nem is a - jódnak hála új erőre kapott - immunrendszer által elölt kórokozók mérgező martalékai. Vegyük akkor górcső alá a lehetséges magyarázatokat!

A pajzsmirigy / mellékvesék szerepe a detox folyamatban

A valószínűsíthető összefüggések kipuhatolásához fontos tudni, hogy a méregtelenítés mint folyamat - bár hosszú távon az egészség elengedhetetlen záloga - a szervezet számára bizonyos értelemben luxustevékenység. Akkor vág bele, ha többlet energiája van és ha erre megfelelőek a körülmények, például nem vagyunk stresszesek: a túlzott szimpatikus aktivitás (üss vagy fuss!) leblokkolja ezeket a funkciókat. 

A jól működő mirigyrendszer, élén a pajzsmiriggyel és a mellékvesékkel elengedhetetlen kelléke a detox folyamatok megfelelő kivitelezésének. Erről a máj méregtelenítési fázisaival kapcsolatos füzet ír részletesen.

Ahogy a jódprotokoll elkezdi koncentráltan és jó formákban feltölteni testünket létfontosságú kísérő tápanyagokkal (vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek, melyek szintje a mai ember szervezetében jellemzően igen alacsony), köztük persze magával a nehézfegyverzetet képviselő jóddal, úgymond "feltuningolja" a mirigyrendszert, a sejtszintű energiatermelést, rendezi a főbb hiányokat, ami mind-mind fontos előfeltétele a detox folyamatnak, így szervezetünk olyan dolgokba is belefog, amiket addig halogatott. Egyik ilyen teendő lehet a testünkben elraktározott nehézfémek kimozgatása és eltávolítása, amennyiben beépített detox rendszer azt lehetővé teszi.

Candida elhalás

Egy másik lehetséges módja annak, hogyan szabadulhat fel a jódpótlás hatására nehézfém, hogy ha az illetőnél Candida túlszaporodás esete áll fenn (ami higanymérgezetteknél igen gyakori, főleg ha az amalgám eredetű), és a jód által feltuningolt immunrendszer elkezdi azt felszámolni. 

A Candida albicans mint gomba ugyanis képes metilálni a bélrendszerbe bekerült higanyt [forrás], védve magát annak káros hatásai ellen. (Emiatt kevésbé árt neki a higany, mint a bélflóra más törzseinek.) 

Fontos: a Candida nem azért veszi fel a higanyt, hogy ezzel minket megvédjen, hiszen a bélrendszerbe bekerült szervetlen vagy akár elemi higany nem igazán szívódik fel, így normál esetben elhagyná a szervezetet a végbélnyíláson keresztül. Ha ezt a Candida megakadályozza, azzal csak visszatartja ezt a nehézfémet az ürüléstől, nem tesz nekünk szívességet! Saját magát védi lényegében.

Sajnos viszont miután ez a gomba már elszaporodott és feltankolt higanyból, meglehetősen körülményes és hosszadalmas kiirtani illetve visszaszorítani. Hiszen ha hirtelen sok gombatelep pusztul el, akár a nagy dózisú jód hatására, a szabaddá váló metil-higany (és ez csak egyike a felszabaduló mérgező bomlástermékeknek) könnyen visszaszívódik a belekből, önmérgezést okozva. A speciális kötőanyagok alkalmazása (pl. orvosi zeolit) ilyenkor felértékelődik, amik segítésével ez a fajta enterális reabszorpció csökkenthető.

Itt szeretnék tisztázni egy igen elterjedt tévhitet, miszerint nehézfémterhelteknek tilos lenne metil-kobalamint (B12-vitamin) szedni, mert metilálja bennük a higanyt, ami így még mérgezőbbé válik. Ez egyértelműen nem igaz, az embernek nincsen ehhez enzime. Az egész riogatás ebből a német cikkből indult ki, amely a tengerfenéken élő baktériumokra hivatkozik (pl. a szulfát-redukáló Desulphovibrio desulfuricans), hogy ezek az élőlények képesek metilálni a higanyt és ehhez metil-kobalamint használnak. Ez igaz is, de ez(ek) a baktérium(ok) nem része(i) az emberi bélflórának, tehát az átkötés erősen inkorrekt. 

Ha mégis nehézfém-mobilizációs tüneteket tapasztal valaki a metilált B-vitaminoktól, akkor az nem a metil-higanytól van, hanem mert eleve túlmetilál az illető és ilyenkor a metil-donorok túlzott bevitele nem tesz neki jót. A tünetek közt nagy az átfedés.

Apoptózis

A jódkutatási anyagokból ismert tény, hogy az ortomolekuláris jódpótlás hozzájárul a hibás sejtek programozott elpusztulásához, amit apoptózisnak hívunk. Ennek a funkciónak a végrehajtásában jódnak is szerepe van, elsősorban a molekuláris vagy más néven elemi formát ideértve. 

Amikor a nehézfémek - és különösen a higany - bejutnak a szervezetbe, nagyon gyakori célpontja a "támadásunak" a mitokondriumok, vagyis a sejtek kis kazánházai, ahol az (ATP illetve hő) energia előállítása zajlik az egyes tápanyagokból. Ezekben a kis üzemekben, amik egyfajta "sejt a sejtben" egységeknek tekinthetők, rengeteg enzim tevékenykedik, melyek igencsak érzékenyek a nehézfémek jelentette pusztításra. 

Két példát kiemelve, fentebb már említésre került, 

• hogyan rombolja szét a higany a terminális oxidációban (légzési lánc) az elektrontranszport folyamatot, óriási oxidatív stresszt okozva ezzel és kritikus esetben a mitokondrium tönkremenetelét is kiváltva

• hogyan blokkolja az arzén a piruvát-dehidrogenáz enzimet szintén a mitokondriumokban. Az oxidatív foszforiláció ebből eredő szétkapcsolása a hidrogén-peroxid fokozott termeléséhez vezet, ami oxidatív károsodást okoz. A szakértők szerint ez fontos szerepet játszhat az arzén rákkeltő hatásában. 

Nos, amennyiben egy sejt mitokondriumai a fenti okokból megsérülnek, az komoly kockázati tényező a daganatos betegségek szempontjából is és mint olyan, nem kívánatos állapot. Ilyenkor a sejt elindíthatja a programozott sejthalál (apoptózis) folyamatát, hogy elejét vegye az eszkalálódásnak. A jód támogatja az apoptózist, és az így széteső hibás sejtből felszabadulhatnak a benne lévő nehézfémek, tüneteket okozva. 

vissza az elejére

Esetleges komplikációk

Mivel a nehézfémek - és különösen a higany - előszeretettel mérgezik meg a mirigyrendszer részeit, nagy az esélye, hogy akár a HPA (hipotalamusz - hipofízis - melllékvesék) akár a HPT (hipotalamusz - hipofízis - pajzsmirigy) tengely sérül:

1. már a vezérlés 

2. az egyes hormonreceptorok vagy

3. a periférián lévő mirigyekben zajló hormontermelés szintjén

Ilyenkor szinte "hiába" szedünk jódot és biztosítjuk a többi kofaktort, nem fog rákapcsolni a pajzsmirigy és nem lesz több T4-ünk, mert egész egyszerűen a tüszősejtekbe bejutott higany megakadályozza őt a szintézisben. Természetesen a jódnak ettől függetlenül lehetnek pozitív hatásai a többi jódigényes szerv vonatkozásában, és magának a pajzsmirigynek a gyógyulásához is fog kelleni, de önmagában nem lesz elég. 

Ilyen esetben láthatunk jódpótlás során akár huzamosabb ideig is kiugróan magas TSH-t és mellette esetleg alacsony T4-et akkor is, ha a vashiányt kizártuk. (Mert egyébként a vasraktárak nagy jódadagok melletti megcsappanása is tipikusan ilyen mintázatot mutatna.) Az agyalapi mirigy igyekszik stimulálni a pajzsmirigyet, de az le van robbanva a higany miatt, így nem képes eleget tenni a parancsnak.

A mellékveséket is borzasztóan érinti a nehézfémterheltség, ahogy arról már fentebb esett szó: leginkább a kortizolszintézis károsodik (kéregállomány érintett), kortizol mint abszolút vitális hormon nélkül pedig a pajzsmirigy hormonjai sem fognak bejutni a sejtekbe, a sok egyéb funkcióról nem is beszélve. Éjszakai hipoglikémia is gyakori ilyenkor, ami szívdobogásos felriadásokban mutatkozik meg. Ilyenkor a kortizolhiány miatt beeső vércukor alarm reakciót indít el, amit a szervezet jobb híján adrenalinnal reagál le. 

Előrehaladott mellékvese-problémák, alacsony kortizolszint mellett viszont nem javasolt a milligrammos jódpótlás, mivel 

• • a kezdeti méregtelenítéses és patogén elhalásos reakciók belső stresszt jelentenek és plusz kortizoligényt támasztanak (különösen Lyme-kórnál, ami higanyterhelteknél gyakori!)

  • amennyiben a pajzsmirigy mégis rá tud kapcsolni, akkor az általta termelt hormonok hasznosulásához is kell a kortizol, 

viszont ezt a többlet kortizol igényt a mellékvesék előfordulhat, hogy már nem tudják kiszolgálni.

A pajzsmirigy hormonok konverziója (T4-T3) is leromlik, egyrészt mert a máj leterhelődött a nehézfémek (főleg higany) miatt, másrészt mert a béltraktus egészsége is felborult, ahonnan ideális esetben a véráramban keringő T3 kb. 20%-a származna.

Mindezek ellenére nem törvényszerű, hogy a jód, akár nagy dózisban (100 mg+) alkalmazva problémát okozzon az érintetteknek. Számtalan pozitív ellenpéldát látunk, amikor valaki amalgámtömések mellett is problémamentesen tud Lugolt szedni. Mindenesetre a hosszú távon is fenntartható egészség érdekében ajánlott a nehézfém-problematikával is foglalkozni, mert nem véletlen, hogy a higany a Föld második legmérgezőbb eleme...

vissza az elejére

Mi legyen előbb: a jód vagy a nehézfém-kivezetés?

A jódpótlás és a nehézfémkivezetés egymást abszolút nem kizáró, inkább kiegészítő technikák, de a kérdés jogos. Nos, amennyiben valaki nehézfémterhelten az alap ortomolekuláris adaggal (12-15 mg, két csepp Lugol vagy IodAid) pályára tud állni úgy, hogy nincsenek közben kellemetlen tünetei, akkor azt érdemes megtartani (nem növelni feltöltő dózisra a jódot) és erre ráúsztatni néhány hónap után a biztonságos nehézfém-kivezetéses protokollt. 

Extra érzékeny embereknél azonban előfordulhat, hogy ez a forgatókönyv nem fog működni. Ilyenkor ne erőltessük a jódot, csak maximum néhány száz mikrogrammos adagban szedjük, ld. pl. GAL Jód-komplex. Kezdjük az egészet a nehézfémekkel, és ahogy a kivezetéssel szépen haladunk előre és vesszük le a szervezet válláról a terhelést, úgy fogja a jódot is egyre jobban tolerálni. 

Rendkívül fontos a detox útvonalak (máj, vese, nyirokrendszer, emésztőrendszer) folyamatos támogatása mindközben, hiszen nem cél túlterhelni a szervezetünket és visszamérgezni magunkat. Emiatt nem ajánlott teljesen egyidőben indítani a jód- és a nehézfémes protokollt. A hatékony támogató módszereknek mind a jódcsoportban, mind pedig a nehézfémes csoportban utána tudunk olvasni, de a két napos szeminárium tematikája (ld. További információk) ebbe is igen mélyen belemegy.

Ha az amalgám fogtömések okozta krónikus nehézfémmérgezés már olyan fokú, hogy alaposan lerontotta:

• mind a detox csatornák (főleg máj-epe) kapacitásait

• mind az emésztőrendszer állapotát: leaky gut, felszívódási zavarok, súlyos vashiány, bélflóra felborulása stb.

• mind az immunrendszert, és gúzsba kötése teret adott a súlyosabb krónikus infekciók (pl. Lyme & co.) létrejöttének 

• mind pedig a mellékveséket: nehézfémes esetben elég gyakori, hogy alulteljesítenek

akkor nem javasolt az ortomolekuláris jódadagokba belevágni, inkább csak a mikrogrammos világ ajánlott. Persze nem önmagában szedve a jódot ilyenkor sem, hanem ugyanúgy a főbb kofaktorokkal, melyek köre egyébként nagy átfedést mutat majd a nehézfém-kivezető protokollok kofaktoraival. 

Maga a jód nem kelátor, mint kémiai elem nem mozgat direktben nehézfémeket, de amilyen folyamatokat elindíthat ill. amiket aztán ezek a folyamatok érintenek, ott már bizony lehet összeakadás - egyénileg különböző mértékben - a nehézfémek krónikus jelenléte okozta diszfunciókkal.

vissza az elejére

Záró gondolatok 

A nehézfémek jelentette problematika egy olyan téma, ami a jódhiányhoz hasonlóan ma még méltatlanul kevés figyelmet kap mind a fősodratú médiában, mind pedig a funkcionális medicina berkeiben. Kevés az igazán mély tudású szakértők száma, még kevesebben publikálnak, így a legtöbb érintett csak tanácstalanul hánykolódik a megoldáskerés során. 

Ez a cikk azért született, hogy irányt mutasson a témában azoknak, akik a jóddal találkoztak először, és esetleg épp nehézfémterheltség okán nem tudák azt kellő dózisban bevezetni mindennapjaikba. Az egészségfejlesztéssel kapcsolatos Facebbok-csoportok mágnesként vonzzák az ilyen útkeresőket, adminként pedig látom, milyen fokú az érintettség: kisiklott, méltatlanul, szint alatt leélt, vagy akár teljesen tönkrement életek, hipochondernek titulált emberi sorsok, diagnózis nélküli vergődés, egyik ígéretesnek hirdetett módszerből a másikba menekülés, "itt már semmi sem segít" érzés, csontig hatoló frusztráció, halványuló reménysugár. 

Ilyen esetben plusz támogató technikára van szükség. Dr. Brownstein is hangsúlyozza mindig, hogy a jód nem egy önálló terápia, nem magában, hanem egy holisztikus megközelítésű gyógyító program részeként kell alkalmazni. Vagyis rendkívül fontos, de nem pótol, nem is pótolhat mindent. Nos, ennek a komplex terápiás programnak, amennyiben van érintettség, a megfelelő helyen és időben bizony része kell, hogy legyen a nehézfémterheltség biztonságos és hatékony felszámolása is. Mert a jód ezt - bár asszisztálhat hozzá -  önmagában nem fogja megoldani. 

Ennek megismeréséhez kívántak irányt mutatni a fenti információk, használjátok őket egészséggel! És óriási türelemmel, mert ha a jódra azt mondtuk, hogy maraton, akkor a mély rétegeket érintő nehézfémterheltség felszámolása az igazi ultramaraton / spartathlon. Kitartást hozzá, megéri!

vissza az elejére

Források

[1] Dr. Guy E. Abraham - A Wolff-Chaikoff hatás - Farkast kiáltottak?

[2] The International Academy of Oral Medicine and Toxicology (IAOMT): The Scientific Case Against Amalgam

[3] Mercury 102 – How mercury get’s out of amalgam and into your body

[4] IAOMT:  Smoking Teeth = Poison Gas

[5] Visual demonstration of toxic mercury vapors generated during a dental amalgam filling removal  

További információk

• Higany és nehézfémek biztonságos kivezetése (ALA, DMSA, DMPS, OSR) Facebook-csoport

• Szabadulás a nehézfémek fogságából című két napos szeminárium (átfogó alapok, ACC + OSR, kiegészítő protokollok)

• The Mercury Detoxification Manual c. könyv (ACC)

• EmeraMed oldala (OSR)

• Boyd Haley előadásai, interjúi a YouTube-on (OSR): 1, 2, 3, 4 illetve a Rumble-on: 5

vissza az elejére